Sajnos elkerülhetetlen, csak úgy, mint a felnőtteknél, hogy a gyerekek is valamilyen megbetegedés miatt kórházi ellátásra szoruljanak. Szinte minden gyermek találkozik a kórházzal valamely életkorban, valamilyen formában, de vannak olyan gyerekek, akik ebből szerencsére keveset tapasztalnak. Másoknak akár hónapokat is kórházban kell tölteniük, vagy időszakosan valami miatt kontrollokra kell visszamenniük.
Minden egyéni helyzetben megvan az a nehézség, hogy a kórházban sokat kell várakozni, ijesztő az a sok fehérség (köpeny, ágy, stb.), sok időt kell benn tölteni, nélkülözni kell a szülőket, fájdalmakkal kell szembenézni, ezáltal bizonytalanságot, kontrollvesztettséget élnek át. Éppen ezen kiemelkedően fontos tényezők miatt, illetve azért mert közvetlenül, vagy közvetetten minden családot érinthet, foglalkozni kell a témával! Korábban, amikor a kötődési mintázatukról írtunk, rávilágítottunk arra, hogy milyen fontos is a korai anya-gyerek kapcsolat. Ebben megéli a gyermek az ősbiztonságot.
Azonban azt is kiemeltük, hogy, ha a gondozó (aki lehet szülő, nagyszülő, nevelő szülő), lényeg, hogy elsődleges személy a gyermek életében, nincs jelen, megjelenik egy erre adott specifikus szorongás, amit szeparációs szorongásnak nevezünk. Ennek jelentős szerepe van egy kórházi helyzetben. Mi felnőttek is sok esetben, de a gyerekekre még inkább igaz, hogy félnek az idegentől. Ez lehet bármi. Lehet egy hely (kórház), személy (orvos), szituáció (vizsgálat). Ha nincs jelen, "nem fogja a kezét" az elsődleges gondozó, bizonytalanság jelenik meg. Ez a félelem, bizonytalanság érzés dühöt válthat ki eleinte belőlük, majd pedig fölváltja a bűntudat. A bűntudat oly módon jelenhet meg, hogy a betegségét egyfajta büntetésnek gondolja, és nem érti, hogy ezt miért kapta, miért kell neki elviselni. Nehezítő tényező természetesen az is, hogy a gyerekeknek még kevéssé vannak eszközeik arra, hogy kifejezzék, hogy tulajdonképpen mit is éreznek, ezáltal lehet, hogy igazán nem is értjük meg őket.
Ezért is nagyon fontos, hogy amennyi időt csak lehet szülőként, legyünk a gyermekkel a kórházban, és biztosítsunk felé nyugalmat, érzelmi stabilitást. Ez utóbbinak pedig azért van óriási szerepe, mert a gyermekek a szülők érzéseit detektálják. Ha azt látják, hogy a felnőttek is meg vannak ijedve, ő is jobban fog félni. Ha nyugodtságot tapasztal, érezni fogja, hogy van kiút. Többször tettünk már említést írásainkban arra, hogy a gyermekeknek a szülők, a felnőttek a mintaképek, akiket referenciapontnak tekintenek. Pl. írtunk erről az agresszióval, valamint segítségnyújtással kapcsolatban, hogy ott is mennyire fontos a mintakövetés. Úgy, ahogy a szülő segítő magatartást mutat, a gyermek is azt fogja követni, mivel azt látja. Ha az anya nyugodtságot közvetít a gyermek felé, ő is nyugodtabb lesz, bármilyen nehéz az adott betegséggel, helyzettel szembenézni.
Konklúzióként tehát elmondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb dolog ebben a helyzetben is, hogy az érzelmi biztonságot megteremtsük az ellátásra szoruló gyermek számára, és próbáljuk meg őt megérteni. De a fő, hogy legyünk ott mellette, számíthasson ránk. Egy ilyen - általánosan a gyermekkorra értendő áttekintés után a legközelebbi alkalommal szeretnénk ezeket részleteiben, korcsoportonként is áttekinteni.