Az előző hetekben arról írtunk, hogy egy szülő milyen eszközökkel, hogyan támogathatja, segítheti gyermeke iskolakezdését. Szóltunk az alvás, a megfelelő mennyiségű játék szükségességéről, az élőszavas meséről, és a beszélgetések nélkülözhetetlenségéről. Most az egyéni különbségekről, és a szülői értékelés, visszajelzés fontosságáról szeretnénk írni. Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek nem egyformák, nem ugyanúgy érnek, fejlődnek. Ha visszagondolunk, láthatjuk, hogy néhány gyerek viszonylag korán tanul meg beszélni, válik szobatisztává, mások később. - Ez egy érési folyamat, aminek saját tempója van, gyökeresen nem tudjuk siettetni. Hasonló különbségekkel lépnek a gyerekek az iskolába is. Vannak, akik már iskolába lépve írnak, olvasnak, jó esetben idősebb testvérektől tanulják, rosszabbik eset, ha a szülő gyakoroltatja. Mások még a rajzok szintjén tartanak. Hogyan is várhatnánk el, hogy egy időben, egyszerre tanuljanak meg írni-olvasni! Különbségek vannak már az életkor terén is. Majdnem egy év korkülönbséggel is léphetnek gyerekek iskolába. Még egy-két hónap fejlettség is jól regisztrálható, így hát mennyivel könnyebb az iskolai képességeknek megfelelni az arányaiban jóval idősebb gyereknek.
Nemi különbségeket is figyelembe kell venni. A lányok ebben az életkorban kicsit fejlettebbek, jobban alkalmazkodnak, hamarabb megtalálják a helyüket; ellentétben a fiúkkal, akiknek más az idegrendszerük, jellemzően nyüzsgőbbek, figyelmetlenebbek. Vannak olyan gyerekek, akiknek inkább a verbális intelligenciájuk a magasabb, jobban ki tudják magukat fejezni, míg másoknak a praktikus intellektusuk az erősebb. Ők gyakorlatiasak, jól átlátják a helyzeteket, találnak megoldásokat, de számukra ennek az elmondása sokkal nehezebb. Az iskola pedig a jó verbalitást dicséri.
Szoktuk mondani, hogy valakinek olyan az esze, mint az eke, lassú, mélyre szántó, és mélyre kereső. Ő belemélyül a feladatba, úgy találja meg a megoldást.
Másoknak vág az esze, mint a borotva. Azonnal könnyen beugrik a megoldás.
- Melyikük az okosabb? - Egyikük sem, vagy mindketten, csak másként. Tehát nagyok az egyéni különbségek.
Amit szülőként érdemes tenni: elfogadni a gyermekeink tempóját, képességeit. Az összehasonlítgatás ("bezzeg a testvéred", "de a padtársad már.") növelik a gyerek szorongását, csökkentik önértékelését, visszahúzódóvá válhat ez által; és sok ilyen "élmény" mentén ügyetlennek, butának éli meg saját magát.
A másik fontos terület az értékelés, visszajelzés. "Magadnak tanulsz!" - Hangzik el gyakran a szülők szájából. - Nem, egy kisgyerek nem magának tanul, hanem a pedagógus, de első sorban a szülő szeretetéért, dicséretéért, elismeréséért.
A pozitív érzelmek, a dicséret növeli a gyermek motivációját, tanulási kedvét, elősegíti a lelki egészségét; míg a büntetés gúzsba köt, leblokkol, és hiába akar a gyerek, nem tud teljesíteni. - Éppen ezért nagyon fontos, hogyha egy szülő visszajelzést ad a gyermeknek a tanulmányi munkájával kapcsolatban, akkor igyekezzen a jókat kiemelni. A gyakorlat szerint a füzetekbe a csúnyán sikerült karikákat, vonalakat jelezzük pirossal, kiemelve, erősítve azt, hogy mi minden nem sikerült. De, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek jó kedvvel, sikerrel vegyék az iskolai akadályokat, akkor a kezdetektől fogva a jókat emeljük ki, a szép íráselemeket, jó megoldásokat jelöljük kedves jelzéssel.
A legtöbb szülő úgy érzi, hogy feladata támogatni gyermeke iskolai előrehaladását. A fentiekkel igyekeztünk hozzájárulni ahhoz, hogy ez valóban támogatás legyen.