top of page

Személyes vallomás az anyaotthonból: „Apa bántotta anyát, ettől még nekem hiányozhat?”



Réka őszinte és érzelmes blogbejegyzéseivel egy kis betekintést enged az anyaotthonok mindennapjaiba. Amellett, hogy megosztja velünk saját gondolatait, az otthon legújabb lakóinak életét is végigkövethetjük vele. Most éppen az új kisfiú, Zoli érzéseit szeretné felszínre hozni, aki eléggé nehezen alszik a napokban. Vajon az otthona hiányzik? Vagy valami más nyomasztja őt? Réka és Anna azon vannak, hogy ezt kiderítsék.


Az új lakók láthatóan egyre jobban érzik magukat az anyaotthonban. Persze nem vettem le róluk a szemem az elmúlt napokban sem, hiszen nekem is fontos, hogy jól beilleszkedjenek. Zolikát egyre többször látom más gyerekekkel is játszani, édesanyja, Anna pedig szép lassan, de elkezdett beszélgetni a többiekkel.


Anna ma mégis valahogy zaklatottabbnak tűnik, ezért többször is kerestem vele a szemkontaktust, hátha bizalmat szavaz és elmondja, mi bántja őt - végül oda is jött hozzám.

-„Tanácstalan vagyok. Nem tudom, kihez fordulhatnék” – mondja először még kicsit bátortalanul.

- „Mi a gond?” -kérdem.

- „Zolika pár napja álmában motyog, tegnap éjjel pedig felriadt. Érzem rajta, hogy zaklatott, de reggel, amikor kérdezem, nekem nem mond semmit. Más gyerekekkel úgy látom, hogy jól érzi magát. Vajon rám haragszik? Valami rosszat tettem? Nem tudom, mi lehet a baj, de érzem, hogy valami nincs rendben.”




- „Én is figyeltem őt Anna, és a gyerekek közé úgy látom, hogy egészen jól beilleszkedett. Nem lehet, hogy hiányzik neki az otthona? Ez gyakran előfordul az első időszakban itt nálunk.”

- „De hát végre olyan környezetben vagyunk, ami biztonságos és nyugodalmas. És napközben jól érzi magát a többiekkel. Nem értem, egyszerűen nem értem” – fakad ki.

Szinte én magam is érzem Anna szorongását azért, mert nem tud a saját gyerekének segíteni.

-„Tudom, hogy nehéz neked. Ha szeretnél egy kis támogatást, felírlak a pszichológushoz, hátha ő is tud egy kicsit enyhíteni a lelki terheiden. Én most még azt javaslom, Zolinak adjunk egy kis időt, hátha magától elmondja, mi bántja őt. Ne rohanjuk le, csak próbáljunk neki biztonságos, szeretetteljes légkört biztosítani” - és ahogy ezt kimondtam, a kisfiú már meg is jelent az anyukája lábánál, pont úgy, ahogy az első reggelinél, csak belekarolt és belefúrta a fejét. Anna lehajolt hozzá.

-„Mi a baj kicsim? Úgy aggódok! Látom, hogy valami bánt, hogy rosszul alszol, hogyan tudnék segíteni?”

Persze Zolika egy hangot se ad, csak megrázza a fejét.




Ahogy figyelem őket, bennem is megszólalt az aggódó anya. Nem mindig egyszerű ám kettéválasztani a szakmát az érzéseimtől. Néha napokig a lelkemben van egy-egy megoldásra váró élethelyzet. Itt most csak egyszerűen azt éreztem, hogy nem erőltethetjük rá a beszédet, el fogja mondani, amikor kell, nem szabad erőszakosnak lennünk. Tudom, hogy a kislányomnál is mindig eljön az az idő, amikor elmúlik a kétségbeesett bújás és felszínre jön a kiváltó ok, csak nekünk felnőtteknek kell türelmesnek lenni.

-„Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz! Hidd el kicsim, mindent megoldunk! -mondja neki Anna. Megöleli, de Zolika nem felel. – Na gyere, akkor menjünk és kezdjünk el készülődni, nehogy lekésd a játékot a többiekkel!”

Anna elindul, de Zoli nem mozdul. Úgy látszik valami mégiscsak elindult benne. Anna visszafordul, ránéz, majd a kisfiú csak ennyit mond, félig elharapva: „Apa”.


Láttam a megdöbbenést Anna arcán, hiszen az ő szemében az apuka, főleg az utóbbi időszakban már csak fájdalmat okozott nekik. De Zolinak? Lehet, hogy hiányzik neki? Ez a szó annyira ledöbbentette, hogy gyakorlatilag megszólalni se tudott. Aztán ahogy felocsúdott a helyzetből, visszalépett a fiához, megint megölelte és csak ennyit mondott:

-„Este beszélünk róla! Irány készülődni!”

Tudtam, hogy támogatásra lesz szükségük, hogy mindketten jól kezeljék ezt a helyzetet, ezért megkértem Annát, hogy jöjjön vissza hozzám, ha elkísérte a játszószobába a gyereket. Egy újabb akadály, amit a sors eléjük görgetett, de minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek nekik ezt is megoldani.


A cikket az otthonban dolgozó munkatársunk írta. Vezetékneveket a beazonosíthatóság miatt nem közölhetünk.


11 megtekintés
bottom of page