top of page

Személyes vallomás az anyaotthonból: Meghitt szombat reggelek



Réka őszinte és érzelmes blogbejegyzéseivel egy kis betekintést enged az anyaotthonok mindennapjaiba. Amellett, hogy megosztja velünk saját gondolatait, az otthon legújabb lakóinak életét is végigkövethetjük vele. Olvasva a sorokat talán mi magunk is ráébredhetünk: mindig van remény, esély az újrakezdésre. Sose adjuk fel, hiszen megérdemeljük a boldogságot!


Nem tudom, hogy kinek, mi jut eszébe a reggelekről, engem az otthonban a szombatok mindig meghatnak. Pedig a közösségünk jóval nagyobb egy-két cserfes gyereknél, a beszélgetés moraja, a kések csörömpölése gyakorlatilag már az első lurkó után beindul, mégis olyan bensőséges az egész. Ilyenkor több tálca zsemle, lekváros kenyér készül, kancsókkal hozzuk a kakaót és a teát, hogy a kicsiktől egészen a nagyokig, morcostól a mosolygósig mindenki teli hassal távozhasson.




A mai reggelt mégis az elmélkedés csendjében kezdtem: a gyerekek ébredése előtt ugyanis egy pisszenés sincs idekint. A reggelizőasztal már megterítve, az ételek a pulton, csak arra várok, hogy mindenki felébredjen. A tegnapi napon gondolkozom, az jár a fejemben, vajon Anna és Zoli hogyan érezheti magát. Tudtak egyáltalán aludni az éjjel? Amikor új anyuka jön, kicsit az én gyomrom is görcsben van. Aggódok érte, na meg persze a gyerekekért. A felnőttek mögött komoly indokok állnak, de a gyerekek sokszor nem tudják, miért kell eljönni otthonról. Érteni értik, de érzelmileg nem tudják még feldolgozni. Ilyenkor mindig azon merengek, vajon hogyan segíthetünk? Hogyan támogathatjuk őket fizikailag, lelkileg és érzelmileg, annál is jobban, mint amit most kapnak? Talán még az édesanyák könnyebben tudnak lehetőségként nézni erre a helyzetre, de a gyerekekkel hogyan tudjuk megértetni, hogy minden, ami most történik az őket szolgálja? Vajon mi lehet bennük? Mit gondolnak, mit éreznek?




Egyszer csak megüti a fülem egy halk papucs csoszogása, apró léptekkel egy kócos és még kissé álmos kislegény közeleg. Gondolataim azon nyomban tovaszállnak, indul a reggel. Belekortyolok egy utolsót a kávémba és elkezdek segédkezni az asztal körül, ami olyan, akár a mesében a terülj, terülj asztalkám: színes és hívogató. Hétvégén tényleg mindig kiteszünk magunkért – hála a sok felajánlásnak.

Pár perc és megérkezik Anna is, Zoli pedig édesanyja lábába kapaszkodva bújik meg. Anna sokkal jobban néz ki, mint tegnap. Mintha az ittlét egy kis megnyugvást adott volna a számára. Zoli viszont nagyon csendes, nem mer még semmihez se nyúlni. Odasietek és lehajolok mellé, szeretném, ha érezné, hogy egy szinten vagyunk.

-„Nézd egy párizsis zsemle – nyújtom oda neki. -Az asztal végében pedig találsz kakaót, meg kakaós csigát. Ugye szereted az édességet?”

Zoli nem felel, csak bátortalanul elveszi a zsömlét.

-„Mondd, hogy köszönöm Zolika!” – szól rá a kisfiúra Anna.




-„Semmi gond – hadarom, majd úrrá lesz rajtam is a csönd. Nyelek egy nagyot, most jön a hivatalos rész. Utálok ilyen helyzetben erről beszélni, de muszáj, úgyhogy közelebb megyek Annához és odasúgom neki. -Ha megreggeliztetek, kérlek üljünk be a szobámba, hogy el tudjuk végezni a papírmunkát.”

Látom, ahogy Anna a mondatra összerezzen, mintha megint hatalmába kerítené a tegnapi bizonytalanság. A vállára teszem a kezem.

-„Ne aggódj, minden rendben lesz – mondom még mindig halkan, de erőt sugározva. nem akarom, hogy mindenki azt figyelje a teremben, hogy miről beszélünk, de kell, hogy érezze az erőt és a biztonságot bennem. -Tényleg azért vagyunk, hogy segítsünk nektek. És ha minden jól megy, egy évig biztosan maradhattok, de ha még nem találunk nektek utána helyet, akár kicsit tovább is. Az otthon biztonságot nyújt, a többi már csak részletkérdés.”

Ahogy ezt kimondom, látom, hogy Anna is megnyugszik kicsit, és ez a gyerekre is hat. Pár perc se telik bele, és Zolika is majszolja már a párizsis zsömlét, ettől én is jobban érzem magam. Tényleg bízom benne, hogy minden rendben lesz – legalábbis én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy segítsek nekik az újrakezdésben.


A cikket egy otthonban dolgozó munkatársunk írta. Vezetékneveket a beazonosíthatóság miatt nem közölhetünk.

3 megtekintés
bottom of page