A veszteségélmény feldolgozása, s elfogadása mindannyiunk számára nehéz feladat. Minden életkorban nagy erőfeszítést, kitartást igényel, hogy megfelelően áthaladjunk az adott veszteség által generált fájdalmakon, nehéz érzelmeken. Nagyobb gyermekként, vagy felnőttként már meg tudjuk fogalmazni magunknak a problémát, segítséget tudunk kérni másoktól, és próbáljuk megérteni, hogy mi miért történik. Azonban egy óvodás gyermek számára ez egy különösen nehéz folyamat, mivel ő még nem érti, hogy mi mit is jelent tulajdonképpen, és nincs nyelvi eszköze a félelmeinek megfogalmazására. Veszteség számos formában érhet egy óvodást: gondoljunk elsősorban a válásra, mivel eheti cikkünk főként erre a sajnos egyre gyakrabban felvetülő problémára kíván fókuszálni. De a gyermek számára fontos embernek az elvesztésére is gondolhatunk.
Ami sajnos szintén előfordulhat. Ilyenkor ők még valójában nem tudják, hogy mit kell tenni, nem értik, miért sírnak, válnak számára szinte hozzáférhetetlenné a körülöttük lévő emberek. Ez gyakran még tovább súlyosbítja a veszteségérzést. Különféle tünetek formájában fejezik ki fájdalmukat, értetlenségüket. Egy válságérzést élnek meg, aminek kifejeződése lehet gyerekektől és helyzettől függően eltérő, de a fájdalom, levertség, szorongás, és a korábban már emlegetett értetlenség egyaránt megjelenhet. A problémát észrevehetjük úgy, hogy annak ellenére, hogy egyébként szobatiszták, jellemző az ágyba vizelés. Megfelelő támogatás és segítség mellett ez átmeneti csak. De mindenképpen jelzés értéke van. Ezzel együtt a gyerekek rejtett úton bár, de kérnek segítséget a felnőttektől, annak ellenére, hogy nem tudnak beszélni maguktól a fájdalmukról.
Gondolunk arra, hogy egyszer csak elkezd másképp étkezni a korábbihoz képest, nem tud enni, fáj a hasa az ételtől, vagy esetleg az alvás során jelentkező változások is jelezhetnek nekünk. A gyerekek a magukkal cipelt fájdalmakat sokszor beleépítik játékaikba. Akár eljátsszák, hogy apa és anya veszekszik, ő pedig esetleg fél. De rajzaikban is kifejeződnek ezek a családi helyzetek, és a hozzá kapcsolódó érzések. A válás a gyermekek számára érthetetlen dolog, és ezért önmagukat kezdik hibáztatni. Megfogalmazódik bennük, hogy "már nem is szerettek engem", "nem voltam elég jó".
A válást sok veszekedés előzi meg, elveszítik a régi meleg családi légkört, ridegség kerül a lakásba, a válás után pedig semmi nem lesz a régi, mivel akarva-akaratlanul szinte minden megváltozik a gyermek számára. Ezért bizonytalanságot, félelmet, haragot, visszahúzódást szül. A válás párhuzamba állítható a gyászfeldolgozással, ez esetben is megjelennek a megküzdés különféle szintjei, amik a következők: A tiltakozás, amikor még egyáltalán nem fogadják el a helyzetet, dacosan ellenállnak a tényeknek. A tagadás, amikor mélyen tudják már, hogy mi történik, de saját maguknak és másoknak is letagadják azt. A későbbi lépcsőfokok közé tartozik a düh, ilyenkor mérgesek, és haragszanak szüleikre, amiért elválnak, és már nem szeretik egymást, később alkudozni kezdenek, majd hosszú idő elteltével ugyan, de sikeres esetben létrejön végül az elfogadás. Ahhoz, hogy az elfogadás a lehető legnagyobb mértékben létre tudjon jönni, az új helyzethez való alkalmazkodás meg tudjon valósulni, nagyjából két évre van szükség.
A gyászfolyamatok során, és utána is kiemelten fontos, hogy a gyermek körül ne nagyon változzon semmi. Mindent, amit csak lehet, hagyjunk a régiben: szobáját, táplálkozási, tisztálkodási szokásokat, napi rutint. Az állandóságra kell törekedni, és, hogy minél kevesebb dolog változzon a közvetlen környezetében. Ugyanilyen fontos az előre láthatóság, kiszámíthatóság, viszonylag stabil napi- heti rend. Válás esetén a kapcsolattartás a másik szülő féllel, kiemelt jelentőségű. De ezen a téren is nélkülözhetetlen a rend, kiszámíthatóság, az, hogy a kisgyermek előre lássa, mikor melyik szülővel lesz. Így sérül a legkevésbé a biztonságérzete. A válás, a veszteség sajnos létező érzések már kisgyermek korban is.
A szülők felelőssége, kötelessége olyan körülményeket biztosítani, hogy a gyermek a lehető legkevésbé sérüljön a veszteség feldolgozása során.