
Zsiga Renáta, a L’Oréal Professional mesterfodrásza és csapata is az anyaotthonban járt, hogy új frizurákkal és egy kis energiával töltse fel a bent lakó édesanyákat.
Küldetésünk:
Alapítványunk 2014-ben alakult meg, azzal a közérdekű céllal, hogy az anyaotthonokban élő gyermekek és édesanyák védelmét támogassuk. Mindennapi munkánk során olyan adománygyűjtési kampányokat szervezünk, amelyek az anyaotthonok felszereltségét, illetve a bent élő kisgyermekek és édesanyák jóllétét is elősegítik.
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ne csak a mindennapi elhelyezésben segítsünk, hanem egy olyan légkört, és életélményt is biztosítsunk számukra, amelyből erőt tudnak meríteni az újrakezdéshez. Szervezett programjainkkal elősegítjük, hogy mind az édesanyák, mind a gyermekeik jobban érezzék magukat a bőrükben.
Az édesanyák esetében szem előtt tartjuk, hogy az anyaotthonba kerülést okozó trauma után visszatalálhassanak önmagukhoz, illetve azt is, hogy a nehéz helyzetük ellenére teljes értékű nőként tekinthessenek magukra. Mivel a gyermekeknél a megszokott környezetből való kiszakadás súlyos traumát okozhat, munkákkal nap mint nap a gyermekek jóllétét is támogatjuk.
A kulisszák mögött:
Adománygyűjtő akcióinkkal az anyaotthonok biztonságos és megfelelő felszereltségét biztosítjuk.
’Kelts életre egy álmot’ projektünkkel azon dolgozunk, hogy megelevenítsük a bent élő kisgyermekek vágyait. Szerveztünk már közös mozizást, koncertjegyeket, de ugrándozást is a szegedi Crazy Jumpban.
Meghatározó szépészeti cégekkel alakítunk ki tartós támogatói programot, akik felajánlásaikkal segíthetnek az anyaotthonban élő nők önértékelését és önbecsülését visszaépíteni.
Támogatóink segítségével minden nagyobb eseményre és ünnepre személyre szóló ajándékokat gyűjtünk, így a gyerekek maguk mondhatják meg, mit szeretnének például karácsonyra.